IR37

Római kori téglaégető kemencék a Scarbntiába vezető "Borostyánkő út" közelében. A patak másik partján korai középkori (késő-avar, v. Karoling kori) vassalakhalok, bucakemencék maradványaival.
GÖMÖRI 2000, 70-77. a vaskohókról: "HARKA, Kányaszurdok (Bikarét), (más néven Sopron-Kányaszurdok) (Győr-Moson-Sopron m.)  G 3 (IR37)
A: Gömöri János ásatása 1979-ben, a patak melletti erdei tisztáson, a Bikaréten. Verő József és Holló Lajos (MTA Geofizikai mérései: geoelektromos ellenállás mérés; Török Béla: kémiai analízis; Kisházi Péter (KBFI): petrográfia; Benkő Lázár (MTA Izotóp Int.): termolumineszcens kormeghatározások , doziméter elhelyezésével, 1981-1982-ben. A közelben a kópházi és sopronkeresztúri (Deutschkreutz-i) vasércbányák. A patak túlpartján római kori téglaégető kemencék.
Harka (az ásatás időszakában Magyarfalva) határa az őskori és ókori régiségeknek gazdag lelőhelye. Korai vaskori telepet rejt a Kányaszurdok melletti Garasos erdő, római villát és a Borostyánkő út Savaria felé vezető szakaszát találtuk meg lelőhelyünk közelében. Magát a vassalak-lelőhelyet a Kányaszurdok (Eiergraben) K-i végén, az erdőbe hosszan benyúló tisztáson találjuk. Magyarfalva felől a Bik-rét irányából érhetjük el azt az erdei tisztást, amely Reitter Mihály jegyzeteiben Csákány-rét néven tűnik fel. Reitter M. hosszú vashuzal földbe szurkálásával állapította meg a salaklelőhely kiterjedését. Ez a módszer azonban nem adhatott biztos információt, mivel a talaj helyenként kavicsos és köveket is tartalmaz. (A vashuzal kőben is elakadhatott.) A salakos lelőhely ma is a réten található. A salakhalmokat fedő sárga agyagréteg 30-35 cm vastag, régészeti leletet nem tartalmaz. A salakmező felmérésünk szerint kb. 30X50 méteres területen található. A 4-5 méter átmérőjű salakhalmoknak csak a középső legmagasabb részét nem fedte el az erózió. Így csak helyenként figyelhető meg a felszínen néhány salak.
A salakos terület a kányaszurdoki patak bal partján (a medertől D-re) található. A patak melletti salakhalomtól 30-40 méterre É felé, a patak jobb partján fedezhetjük fel a sokszor emlegetett római kemencék nyomait, két szögletes formájú téglakemencét. Ezekről Bella Lajos állapította meg, hogy rómaiak és Nováki Gyula, hogy téglaégetők és technikailag nincsenek összefüggésben a túlparton talált vassalakokkal. A téglaégetők környékét sűrűn benőtte az erdő. A szögletes téglaégetőket 1984-ben Gömöri J. tárta fel. Romwalter és Sodró már idézett munkáikban XVIII. sz.-i utazók adatai alapján említik a Fertő tó (Eisenstadt, Kismarton) környéki háziiparszerű vaskohászatot. A salakhalmok feletti vastag eróziós réteg azonban (figyelembe véve a terület enyhe lejtését) arra utalhat, hogy hosszabb idő telt el az itteni vaskohászat felhagyása óta.
A Magyar Tudományos Akadémia Geofizikai Kutatóintézetének munkatársai az ásatás időtartama alatt kísérletet végeztek a lelőhelyen geoelektromos mérések alkalmazhatóságára: vassalakok és kohók kimutatása ilyen körülmények között, mikor a kohászati maradványokat vastag eróziós réteg fedi.

B: A lelőhelyet három árok- és szelvényrendszerrel kutattuk 1979. szept. 26-tól okt. 16-ig. 3 különálló kerek salakhalmot (átmérő 4-5 m), és a patak mellett egy nagyobb salakhányót (4X12 m) kutattunk át. A salakhalmok csúcsa már alig domborodik ki a jelenlegi felszínből. A halmok magassága 50-70 cm (7. ábra). A salakok között a 20-30 cm átmérőjű, fürtösen folyt vassalakok a gyakoriak .Ezek az olvasztókemencék előtti munkagödörből kikerült vassalakok, fúvócsövek és kemencetöredékek képezik a halmok hulladékanyagát. Állatcsontot egyetlen darabot sem találtunk, cserépedény - töredéket 12 darabot, vastárgyat kettőt. A salakhalmokból mintegy száz darab fúvócső került elő épen, illetve töredékekben. Az első halomban igen sok szürkére égett mellfalazat látott napvilágot. Az 1-1 fújtatócsövet magába foglaló agyaglapokat (*.ábra) külső agyagos felületükkel felfelé, belső, zöldes salakos felületükkel lefelé helyezték a halomra, úgy, ahogy az olvasztókemence mellnyílásáról leemelték. A halmok ugyanazt a benyomást nyújtják, mint a nemeskéri, a tömördi és Sopron-magashídi salakhalmok a rájuk helyezett, épségben megmaradt mellfalazatokkal. Az agyaglapok méretei is megegyeznek 30-40 cm közötti átmérőikkel. Az olvasztókemence felmenő falának ívét, a kemence átmérőjét következtethetjük ki a domborúan megformázott mellfalazatból, amely pontosan utal a kemence mellnyílásának méreteire és formájára is. A fúvócsövek a mellfalazatba mindig ferdén lefelé álló helyzetben voltak, így funkcionáltak az olvasztás időszakában.
Az első salakhalomból három mellfalazatot emeltünk ki. A halom mellett a kohót nem találtuk meg.
A patak mellet tártuk fel a 2. és 3. salakhalmot. A halmokban a vassalakok (sok folyósalak és igen kevés szivacsos kemencesalak), valamint égett agyagtapasztás - töredékek mellett nagy mennyiségű vasérc és néhány 20-40 cm átmérőjű terméskő is előkerült. A vasércek mindig a salakhalom alsó rétegében és a halom szélén, a kövek mindig a salakok felett, a halom szélén hevertek. Ebből arra következtettünk, hogy a kohók itt kőből épültek. a megtalált nagyobb kőtömbök az olvasztás után megrongálódott és szétszedett kohókból származnak. A köveken azonban égésnyom nem volt. Erre akkor találtunk magyarázatot, amikor az olvasztókemencék alsó része feltárult.(*.ábra.)
Négy salakhalom, mellettük 3 szabadonálló, kőfalú vasolvasztó kohó, alsó medencerészük feltárva, Á: 1.kohónál 30 cm; 2. kohónál 35-50 cm; 3. kohónál: 35-45 cm. Kohók visszatúrva. Leletek: SLM.
A kohók tűzelőterei tehát 35 -40 átmérőjű foltokként jelentkeztek és szinte egyáltalán nem mélyedtek a talajba. Az égett foltok mellett a kifolyt salak jelezte, hogy merre lehetett eredetileg a kohó mellnyílása. Technikailag az avar típusú kohók tovább fejlődött változatai ezek a kemencék, azzal a különbséggel, hogy teljesen a felszín felett állnak. Jellegzetességeik, amelyek a nemeskéri típusú kohókkal egyeznek meg - az olvasztás technikáját tekintve - a kohó elé magas hőfokon kifolyt vassalak és az agyag mellfalazatba szerelt, tölcséres végű fúvók
1.olvasztókemence: A 2. és 3. salakhalom között 38 cm mélyen, a tiszta sárga agyagréteg alatt 45 cm hosszú, 27cm széles, 4cm vastag, fürtös folyású salakot találtunk, amely in situ egy kemence előtti salaklecsapoló mélyedésben feküdt. A salakkifolyástól D felé 25-30 cm átmérőjű , szürkésfeketére égett enyhe mélyedés az olvasztókemence medencéjének nyomát őrizte. A kohó mellnyílása tehát É felé volt. A salaklecsapoló nyílás közelében egy 20 cm átmérőjű lapos követ találtunk, felette másik lapos követ és mellette pirosra égett tapasztást. Ez a kő az olvasztókemence felmenő falának, aknájának alsó kősorából maradt meg. A kő azért nincs megégve, mivel kívül-belül még agyagtapasztással szigetelték az akna falát. Az 1. kemencétől Ny-ra 2 méternyire kerek, 1 méter átmérőjű gödör, amelyben semmilyen lelet nem volt. Mélysége 15-20 cm, feltöltése barna, laza föld, néhány salakkal.
2. vasolvasztó kemence (10.ábra): A 4. salakhalom mellett, a halom szélétől Ny-ra 1,5 méterre található. A medence feletti leomlott tapasztástöredékek 35 cm mélyen sárga agyagréteg alatt jelentkeztek. A belül szürkére vagy pirosra égett tenyérnyi agyagdarabok (a kohó aknája, belső felületének tapasztástöredékei), íves formájukkal utalnak az akna felfelé szűkülő, hengeres alakjára. A 0,5-2 cm vastag agyagdaraboknak csak a belső piros felülete őrzi a simítás ujjlenyomatait, külső barna, kevésbé kiégett része, amely az akna kőfalának egyenetlen felületére tapadt-a tört kő lenyomatát mutatja. A tapasztások szürke földben hevertek, kevés salak között. A vasolvasztó kemence medencéje alig mélyedt az egykori felszín alá, átmérője 35-50 cm. Ovális, kissé teknős mélyedés szürkére és feketére égve. Szélén szürke és piros tapasztások, amelyek helyenként 10 cm magasan, 30cm hosszan megmaradtak, belül simák, kívül rücskösek, 10cm vastagok. A medencét körben átlag 30cm szélességben az elbontott kohófal helye - sekély mélyedés - kíséri. Így az olvasztókemence külső átmérője kb. 120 cm lehetett.(11.ábra.) A mellnyílás és salakcsapolás DK felé volt. A kohó előtti kis mélyedésben 35X30 cm-es területen rombusz alakú salakkifolyás figyelhető meg. Az olvasztókemence legnagyobb átmérője a salakgödörrel együtt 180 cm. Az egykori felszín alá csupán 10cm-rel mélyed a medence, az akna alapozása és a salakgödör. Tehát itt is magas felépítésű aknakemencét találtunk.
3.vasolvasztó kemence (12.ábra9: Szintén a 4. salakhalom mellett, a 2. kemencétől 1 méterre, É felé található. 35 cm mélyen tiszta sárga agyaghordalékréteg alatt jelentkezett a kemence patkó alakban kiégett falalapozása. A 15-16 cm vastag agyagfal belül szürkére és feketére, kívül pirosra égett, a 15 cm mély, 35-45 cm átmérőjű medence a 2. kemence medencéjéhez hasonlóan lapos gömbszelet formájú. Előtte a medence mélységével egyező mélységű salakcsapoló gödör kifolyt salak nélkül. (13.ábra) A medence és a salakgödör feltöltése laza, barna föld volt, kevés szivacsos vassalaktöredékkel, néhány kis vasérccel és faszéndarabokkal. Zömmel és szinte kizárólag 1-2 cm vastag, belül sima és piros kemencetapasztás - töredék képezte a medence felső rétegének feltöltését. A 100 cm átmérőjű salakcsapoló gödör mellett egy 30-40 cm átmérőjű hasított kődarabot találtunk, amelyen égésnyomok nem voltak. Ez a kő a kemence aknájának falát képezte. a buca kiemelése után itt is szétbontották az olvasztókemencét és az akna falából kiszedett köveket másik kohó építéséhez használták fel. A 3. kohótól másfél méternyire, a 4. salakhalom szélén további kövek kerültek elő (12.ábra), amelyek szintén az olvasztókemencék aknafalából származnak. A 3. salakhalom K-i szélén találtunk több, hasonló kőtömböt.

A kohók elméleti rekonstrukciója
Mindhárom kemencemaradványnál határozott nyomok utalnak arra, hogy az olvasztókemencék magas felépítésű aknakemencék voltak, amelyeknek fala agyaggal tapasztott kőből épült. A kemencék 30-40 cm átmérőjű mellfalazatán keresztül 12-14cm hosszú, 2,5-3cm belső átmérőjű tölcséres végű agyagcsöveken fújtatták az olvasztás alatt a levegőt. Minden megtalált fúvóka salakos végű és láthatóan ferdén volt az agyag mellfalazatba mélyítve. Nem találtunk olyan fúvókát, amelyről határozottan állíthatnánk, hogy nem a mellfalazatba, hanem a kohó kőfalába volt építve és így a fújtatás több irányból történt volna. Persze ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a kemence oldalán körben lehettek a falban kialakított nyílások, amelyeken keresztül (fújtatócső nélkül) levegőt préselhettek az olvasztótérbe. Mivel a kohó falát a medence aljáig lebontották, ezt megállapítani már nem lehet, csak a salakhalmokból előkerülő tapasztástöredékekből, ha azokon a fújtatólyukak kiképzésének nyoma megfigyelhető.
Kohóink medenceátmérője átlag 45 cm. Magassága a mellnyílás (mellfalazat) méretéből ítélve 70-75 cm lehetett, ami átmérőben kb. másfél római láb méretűnek felel meg és jól illik a noricumi kohóméret adatokhoz, amelyeket Straube, Tarmann és Plöckinger ismertet a Feisterwiese (Erzberg) és Lölling határából. A kohó méret és felépítés tekintetében igen hasonlít a Beck által közölt száz éve feltárt Dreimühlenborni (Germánia) kohókhoz.
A noricumi aknakemencékkel kapcsolatban az idézett szerzők megjegyezték, hogy hasonló kemencék a római kortól a középkor végéig használatban voltak azon a vidéken. Beck analógiák alapján rómainak tartotta a hasonló germániai kemencéket, mivel ott római cserepek is előkerültek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy frank kori és későbbi edénytöredékeket találtak a közelben. Ahogy vasolvasztónk analógiáit nem datálták határozottan a római vagy a középkorban, mi sem határozhatjuk meg kemencénk korát csak típusuk alapján. annyit meg kell említenünk, hogy a kőfalú aknakemencéket a római korban birodalomszerte használták, a középkorban pedig ilyen aknakemencéknél alkalmazták a vízkerék-meghajtású fújtatókat, ezekből alakultak ki a tulajdonképpeni kohók, huták, nagyolvasztók (Stückofen), amelyek felváltották az évszázadokon át használt bucakamancéket. Vasolvasztóink a salakkifolyóval ellátott, mesterséges fújtatóval felszerelt aknakemencék tipikus példányai.
E típus kőből épített változatának első, hitelesen megfigyelt leletei az ún. nyugat-magyarországi vasvidékén és a burgenlandi térségben.
A kányaszurdoki kohók, tulajdonképpen a nemeskéri típussal egyeznek meg abban, hogy salakcsapoló nyílással voltak ellátva. Fújtatásuk a mellfalazatokon keresztül történt, s ezek a mellfalazatok a nemeskéri falazatok másai. Így tulajdonképpen ezt a 4. típust a 3. típus változatának tekinthetnénk, hiszen csak abban különbözik, hogy a medenceátmérő valamivel nagyobb (a nemeskéri 30-42 cm-rel szemben a Kányaszurdokban 35-50 cm) és a kemence felmenő fala nem tűzálló agyagból, hanem belül agyaggal tapasztott kőből épült. A kányaszurdoki kohótelep kemencéit mégis külön típusba kell sorolnunk, mivel határozottan kapcsolódik a noricumi aknakemencék csoportjához. Kő felépítésével stabilabb, több olvasztási folyamatot kibírhatott, mint az agyagkemencék. Nagyobb átmérőjéhez több fújtató szolgáltathatta a redukció során szükséges levegőmennyiséget. Így a valamivel nagyobb medencében, nagyobb mennyiségű levegő befújása esetén nagyobb vasbucát nyerhettek. A kemencemaradványok és a már említett analógiák alapján a kányaszurdoki olvasztókat rekonstruálhatjuk. (15.ábra.)
A kemencék eredeti magasságát csak hozzávetőlegesen állapíthatjuk meg. A stabil kőfalakba talán is további fújtató nyílásokat képeztek ki.
C: 2 db vasbuca, ezek állítólag itt kerültek volna elő (?):
A medence átmérője elvileg nem zárja ki, hogy a nagy, hasított bucákhoz hasonló méretű bucák ezekben a kemencékben is készülhettek. A bucák Á: Sopron I.:440X390X250 mm, S. II.:450X330X200 mm
Hegedűs Zoltán szerint az Agricola által leírt 450 mm átmérőjű, 300mm magas olvasztókemencékben is készülhettek az általa vizsgált pannóniai, hasított bucák (Hévíz, Szalacska, Sopron).
Mivel a mi kemencéink medenceátmérőben pontosan Agricola adatával egyeznek meg, elvileg a kányaszurdoki kemencében is készülhettek a bucák. A medencében elférnek, a mellnyíláson kiférnek (vö.: mellfalazatméreteket). A buca formája a medence formájához idomul. A bucák olyan kemencékben készültek, amelyeket több irányból fújtattak. Erre utalnak egyes bucák szélén a csepp alakú elfolyások, amelyek a nagyobb hőhatás következményei lehettek. Kérdés tehát, ha feltételezzük, hogy a viszonylag kis átmérőjű aknában több fújtató egyidejű üzemeltetése mellett megfelelő hőfokot tudtak előállítani a szivacsos vasbuca képződéséhez, volt e lehetőség ezeknél a kemencéknél olyan nagy hőfok elérésére, hogy esetenként ez a szivacsos vasbuca teljesen megolvadt, mint a mi hasított bucáink.
A kányaszurdoki kemencék olyan távol állnak a pataktól, hogy vízkerekes fújtatást nem tételezhetünk fel. Rosszul sikerült olvasztást, túlfujtatást fel lehetne tételezni több kézi vagy láb működtetésű fújtató egyidejű használatakor. Hogy helytelen folyamat mellett nagy karbontartalmú, a korabeli kohászok számára selejtesnek számító termék keletkezhetett, arra J.W.Gilles és a hazai kutatásban Vastagh G. is rámutatott.
. Mellfalazatok kiemelve: LFM 80.1.23-25., fúvók (a mellfalazatban): LFM 80.1.15.; vasdarabok: vastöredék LFM 80.1.7., vasrudacska LFM 80.1.8. (nem biztos, hogy itt készültek). Erősen megfolyt vassalak; Vasérc: hematit - limonit, faszén. Salak vizsgálat: A harkai ércnek magasabb MnO- és MgO-tartalma van, mint a XIII-XIV. századi, vasverőszéki érceknek, amely különböző érctelephelyi származásra utal. Az MgO és az MnO a salak olvadáspontjára és folyósságára fejthet ki előnyös hatást, de ilyen mennyiségnél ez még nem jelentős. Kiütközik a harkai érc magasabb Al2O3-tartalma, ami a dunántúli bauxitlelőhelyek közelségét tekintve nem meglepő. /Török Béla /. Salak vizsgálat: - Ásványos összetétel: fayalit, wüstit, hercinit, (kvarc), (csillám), (földpát) /Kisházi Péter/.
D: A 10-14. kerámialeletek annyira kopottak és jellegtelenek, hogy a kormeghatározásnál tipológiai szempontból nem vehetők figyelembe. Az 1-2. leletek a salakhalom alatt őskoriak, a kohósítás tehát a korai vaskortól későbbi. A 3-6. leletek a salakhalmokban kerültek elő, rómaiak. Ezek post quem határozzák meg az olvasztás korát. A 9. lelet már a salakhalmot elfedő eróziós eredetű agyagrétegben került elő. Ilyen füles fazekak ételes edényekként szolgáltak a XVII.-XVIII. században, erre a soproni építőáldozati edényleletek is utalnak. Bármikor idekerülhetett tehát a 9. lelet az olvasztás után is.
A római téglaégetők közelsége miatt felvetődik annak lehetősége, hogy szórványként kerültek ide a római cserepek a túlsó partról. A nemeskéri és a tarjánpusztai kohótelepen, ahol a római villák még távolabb voltak az olvasztókemencéktől, mint a kányaszurdoki vasolvasztók az itteni római téglaégetőktől, gyakran találtunk római tégladarabokat. Ezeken a korai középkori vasolvasztó telepeken a római téglatöredékeket másodlagosan felhasználták. Sem Nemeskéren, sem a pannonhalma melletti Tarjánpusztán nem kerültek azonban római edénycserepek a vasolvasztó telepre.
A patak túlpartján talált római kori téglaégető kemencék pedig azt a feltevést is megengednék, hogy nagy római kori ipartelep része lehett volna a vaskohászok műhelye is. Sőt az állítólag itt talált, 50 kg. súlyú vasbucákhoz fűződő későközépkori keltezési kísérlet egy újabb korszak kohászainak kányaszurdoki működését hitelesíthetné. A kohótipológiai fogódzópontot a mellfalazatok formái jelentik, amelyek a VII.-X. századra keltezett technikai periódushoz kötődnek. Ezek alapján a korai középkor Árpád- kor előtti periódusába soroltam a lelőhelyet. Avar ? TL koradatok (Benkő Lázár: MTA Fizikai Kutatóintézet, Budapest): 559-916, 475-853 és 487-862 A.D.
Ilyen kőből épített kohók Stájerországban és Karinthiában XIV-XV. századiak és a Stückofen előzményeként szerepelnek a technikatörténeti irodalomban. Svájcból Meroving kori , hasonló felépítésű kohók is ismertek, fúvóik és mellfalazataik meglepő hasonlóságot mutatnak a harkai darabokkal. Megjegyzendő, hogy a svájci kemencék kora is csak carbon 14 módszerrel, a faszén minták alapján adható meg 410-650 A.D. közé, ezt az égett agyagminták archeomágneses kormeghatározásaival pontosították 550- 650 A.D. közé. Annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy az említett analógiák alapján feltételezhetjük a harkai kohók Ny-i minta szerinti építését. További találgatásokba bocsátkozni nem érdemes, mert kohótelep mesterei — ha az avar kori keltezést tipológiailag egyelőre nem is bizonyíthatjuk — ugyanúgy lehettek a IX. sz.-ban frank -bajor birtokba adott terület szolgáltató iparosai, mint a X. sz. elején, a kalandozások során Ny-ról behozott kohászok.
A 800-as évek vagy a 900-as évek eleje lennének összhangban a régészeti adatokkal és a Harka helynévvel. A honfoglalás időszaka, a kalandozások évei is feltételezhetők lennének a harkai vaskohók működési idejének. Kérdés azonban, hogy igazíthatjuk-e az ipartelep működésének kormeghatározását a helynévi adathoz, annak feltételezett X. századi keletkezéséhez (bár csak a fizikai koradat időhatárain belül). úgy gondolom, hogy nem. Álljon itt a maga objektív valóságában egy koradat, helyszíni doziméter adataival pontosítva. S álljon mellette egy helynév, feltehetően a harmadik legmagasabb főméltóság, a kharkasz X.századi megfelelője. Csak annyit állapítsunk meg, hogy nem zárható ki, hogy a két adat összefüggésben is lehet.
 NOVÁKI Gy., RégFüz 13. (1960) 48-49; NOVÁKI 1968, 40-41.; HEGEDŰS Z., A diósgyőri Központi Kohászati Múzeumban és a soproni Liszt Ferenc Múzeum vasbucáinak kohászattörténeti vonatkozásai. különnyomat a Történelmi Szemle 1961, l. számából. Kohászattörténeti Biz. Közl. 9.; HEGEDŰS Z., Loupes de fer dans les musées Hongrois (1), Revue de'Histoire de la Sidérurgie, Nancy. Tome III. 1962-63. Juillet- Septembre, 197- 208.; GÖMÖRI J., RégFüz 29 (1976) 68.; GÖMÖRI J., RégFüz 32 (1979) 134.; GÖMÖRI 1979, 59-86: a lelőhelyre vonatkozó korábbi irodalommal.; GÖMÖRI 1981, 109-121.; BENKŐ 1979, 107-108.; GÖMÖRI 1984/c; BENKŐ 1984, 271; ROZSNOKI 1979.; HOLLÓ L.-VERŐ J., 1979, 109-112.; HOLLÓ -VERŐ 1984, 141-146.; KISHÁZI, 1981, 149-156.; ESCHENLOHR -SERNELS 1991, 96-97., 42-43 képek, mint analógia". Holló Lajos, Verő József: Beszámoló a Magyarfalva-Kányaszurdok-i vaskohóknál. és téglaégető kemencéknél végzett geofizilkai mérések eredményeiről. Iparrégészet II. - 1984 - 141-146., Holló Lajos, Verő József: Geofizikai mérések a Magyarfalva-Kányaszurdok I. vaskohóknál. Arrabona 21. - 1979 - 109-112.

A téglaégető klemencék régészeti feltárásáról részletesen: Gömöri János: Scarbantia fazekastelepe és a város melletti római kori téglaégető kemencék Iparrégészet II. 1984. Veszprém - - 1984 [nid:3516]
"