Vasbuca Sopronhorpácsról

A Soproni Múzeum közösségi régészet programját 2017-ben Dr. Mrenka Attila indította útjára. A múzeum vezető régészeként a munkákat jelenleg is ő koordinálja. A program általános célkitűzése a múzeumi munkát segíteni szándékozó civilek integrálása a folyamatban lévő kutatásokba.
A Soproni Múzeum gyűjtőterületén belül több célrégiót is kialakítottak, ezek egyike a Borostyán út térsége. A munka dandárját a terepi vizsgálatok, a terepbejárás és a műszeres lelőhelyfelderítés teszi ki.
2019. februárjában Fábián Tibor és Kónyai Attila önkéntesekkel végeztek kisebb vizsgálatot Sopronhorpácson. A Kertaljai rétföld régóta ismert régészeti lelőhely. Nováki Gyula 1952-ben már úgy említi, mint amiről a Storno család (Storno Max elmondása alapján) régóta tud. Az ebben az évben végzett terepbejáráson salakot is találtak.
Az azóta eltelt évtizedek alatt jelentősen bővültek ismereteink a lelőhelyről. A római kor mellett tudunk La Tène, Árpád-kori és középkori anyagokról is.
A tavaly végzett műszeres földerítés során került elő egy 6,7 kg-os vasbuca ill. egy nagyméretű vasbalta is. Előbbi esetében hajlunk arra, hogy az itt található római villa időszakához kössük, míg utóbbi esetében az Árpád-kori keltezést sem zárnánk ki.
A masszív, jó állapotban megmaradt buca a Soproni Múzeum gyűjteményébe került.

Típus: 
Korszak: 

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk.×

mta veab iparrégészeti munkabizottságwahavi honlaptervezésdrupal