Gulyás László Szabolcs: A középkori magyar városfejlődés migráció- és ipartörténeti vonatkozásai a történeti személynévtan tükrében II. Személynévadás és kézműipar. Részlet: "Az elsőrendű városokban magas szintű szakmai differenciálódás figyelhető meg. Buda és Szeged gazdasági élete fejlett volt, ezért ezeket a többinél részletesebben ismertetem. Itt a fémiparon belül a legnagyobb számban a kovácsmesterség jelent meg (36 fő), de a luxustermékeket előállító ötvösök száma is kiemelkedő (23). Emellett vannak tűgyártók (2), sarkantyúgyártók (2), illetve 1-1 vasfazékgyártó, ónkorsógyártó, harangöntő és köszörűs. A fegyveriparba tartoznak a csiszárok (12), az íjgyártók (3), a számszeríjgyártók (2), a nyílgyártók (2), valamint 1-1 tegezgyártó, páncélgyártó, pajzsgyártó és a lőfegyverekkel foglalkozó pattantyús. A faipart a pintérek és kádárok (26), az asztalgyártók (7), a kerékgyártók és kerekesek (6), az esztergályosok (4), a favágók (4) és a faragók (2) képviselik. Az agyag- és vegyiparhoz tartoznak a fazekasok és fazékgyártók (12), továbbá 1-1 kemencegyártó és salétromgyártó. Az építőiparba a kőfaragók és kőművesek (23), az ácsok (19), az égetett meszet előállító meszesek (5), a kőszegők (4) és a festők (2) sorolhatók. Út készítésével foglalkozott a pagimentum-ot (helyesen: pavimentum-ot) gyártó. A szövőipar foglalkozásai a takács (15), a nyírő (12) és a csapó (5). A ruházati ipart főleg a szabók képviselték (96), ennél speciálisabb szakma volt az erszénygyártó (4), a süveggyártó (4), a kesztyűverő (2), a hímvarró és a gomböntő (1-1). A bőriparban a legnagyobb számban vargák (59), szűcsök (40), szíjgyártók (18), nyereggyártók (7), tímárok és irhagyártók (4) dolgoztak."
