IR58 - Nemeskér

Nemeskér - Tüskés rét, Karoling kori kovácsműhely szerszámlelete (Gömöri János ásatása)
A nemeskeri vasolvasztó telep (Tüskés rét, Rétrajáró alja és Posványos dűlők leletei) (Gömöri János és Busi György felmérése)
A nemeskéri kohó rekonstrukciója a lelőhelyen talált töredékei összeillesztésével (Foto: Gömöti János)
Iparrégészeti szám: 
58
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal azonosító: 
31222
Helyszín: 
Magyarország , Gyor-Moson-Sopron , Nemeskér
Gyor-Moson-Sopron HU
Lelőhely: 
Tüskés-rét
Alkorszak: 
Leírás (nem korlátozott): 

A Rétrajáró alja lelőhellyel összefügg. Nagy vassalakhalmok a réten. VASOLVASZTÓ KOHÓK, FASZÉNÉGETŐ BOKSÁK ÉS KOVACSMŰHELY. Részletesebben: GÖMÖRI 2000, 112-126: "NEMESKÉR, Tüskésrét, Posványos és Rétrejáró alja dűlő (Győr - M.- S. - m.) IX  G 4 (IR 58) A: A lelőhely kutatástörténete: 1971-ben Rábai András nemeskéri plébános néhány vassalakot hozott a soproni múzeumba. Kalauzolásával rövidesen bejártuk a Posványos nevű határrészt, a Sió patak régi folyásának É-i partján. További terepbejárásaink során 1971-ben a Rétrejáró alja és a Tüskés réti dűlőkben is salakot találtunk. A három dűlő egymás szomszédságában található. A megfigyelt salakok egy nagy kohásztelep melléktermékeinek bizonyultak. További kutatásaink során a nagy salakmező és a falu között emelkedő Kődombon (egy római villa szétszántott maradványai között) is leltünk vassalakokat. A felszíni fúvócsőtöredékek és kemencedarabok, vassalakok és ércdarabok előfordulási sűrűségét nézve, a Tüskésrét és a Rétrejáró alja vezetett.
Gömöri János ásatása1971-73 között a Sió patak mellett a salakmező D-i szélén, agyagos altalajon. Addig Magyarországon ismeretlen típusú, szabadonálló, magas felépítésű vaskohók kerültek. Így a lelőhely a “Nemeskéri kohótípus” névadója lett.
B: Kb. 40 salakhalom, faszénégetés. Faszén tároló kunyhó; 3 boksa maradványa. Vasolvasztó- és kovácsműhely: H:650 cm; patkó alakú felszíni műhely cölöplyukakkal. A kemencék között nagyméretű olvasztógödör, és piskóta alakú gödör is található. Ezek részletes ismertetésében e sorok írója kiemelte, hogy a kohók medenceátmérője (30-40 cm között) az addig ismert imolai típusú kohók méreteivel nagyjából megegyezett, mégis itt egészen más technológiát használtak a vasolvasztók. A kohókban nagyobb olvasztási hőfokot értek el a mellfalazatok használatával. A nemeskéri kohók jellegzetességei az agyagból formázott mellfalazatok, amelyek az imolai típusú kohók mellett nem voltak kimutathatók . Maga a nemeskéri kohótelep több rétegű olyan értelemben, hogy az alsó rétegben, a magas felépítésű, agyagból épített kohók törmeléke alatt — az ipartelep legkorábbi periódusát jelölő — faszénégető boksák (*. ábra) alapjai kerültek elő, a kohótörmelékbe viszont helyenként a telep késői periódusából a kovácsműhelyek cölöpszerkezetét ásták be. A kovácsműhelyekben 7 tűzhelyt tártak fel. A szerszámok jellegzetes, finomabb vasműves munkára használható kovácsszerszámok (*. ábra). Fegyverkovácsolás és hadi felszerelések készítése a kohásztelepen történt. A készítményeket csak néhány vaskés képviseli. Ez a 10-15 nagyobb salakhalmot maga után hagyó, kifejezetten nagy méretű ipartelep tehát évtizedeken keresztül, folyamatosan működött a Berek /Sió-/ patak partján.
Először a Tüskés forrás mellett nyitottunk kutatóárkokat és szelvényeket. Itt egymástól 20 méternyire két kis domb található közvetlenül a forrás mellet. Az 1. dombon nyitott 1. árokban kemence mellfalazatok kerültek elő. Ezek a sárgásbarna, vörösre égett agyaglapok agyagfúvócsöveket foglaltak magukba. Az agyaglapok kissé íveltek voltak, a valamikori kohó köpenyfalának hajlását követték. Nyilvánvalóan a mellfalazat elzárására szolgáltak az olvasztás ideje alatt, mivel belső oldalukra zöldes salak olvadt. A 40x40 cm-es, felső sarkaikon lekerekített mellfalazatok szélén 6-8 cm széles, 1-1,5 cm vastag agyagkeretet nem ért el a kemencében izzó folyósalak, így az nem salakosodott el. Ez a keretező sáv biztosan a kohó mellnyílásának külső széléhez tapadt. A 2,5 cm vastag mellfalazat elsalakosodott része néhány esetben: M: 25-29, Sz: 32-34 cm. A fúvócső a falazat aljától felfelé 10-15 cm-re helyezkedett el, azonban sohasem a függőleges középvonalon, hanem attól 5 cm-re bal felé. Ennek nyilvánvalóan a fújtatási eljárás rögződött módszerével kapcsolatos oka volt, mint arról a későbbiekben szó lesz. A mellfalazatokon látható belső salakosodás pontosan meghatározza kohó mellnyílásának méretét. A mellnyílás ezek szerint általában 20-30 cm magas és 30-40 cm széles lehetett. A mellfalazatok teljesen megegyeznek formailag és méreteiket tekintve a Sopron-Magashídnál korábban Nováki Gyula által feltárt darabbal, amelyeknek magassága 30, alapátmérője 38 cm volt. A La Tne korból és a római korból Pannóniából kettő , nyugatabbról több fújtatótéglát ismerünk, amelyek kisebb, szögletesebb és laposabb példányok . Egy jó analógiát Erdélyben is említhetünk az Olt melletti Szentsimon (Simsimon) határából. Itt a mellfalazat dák és középkori kerámia kíséretében került elő. E mellfalazatok alapján világossá vált, hogy hazánkban eddig ismeretlen típusú kohók előkerülésére számíthatunk. A soproni Magashídnál még nem került elő a kohó.
Kohókra utaló nyomok az I/a szelvényben jelentkeztek, ahol 25 cm mélységben in situ kifolyt salakot, mellette fúvócsöveket, kemencefal-töredékeket és sárga agyagtapasztást találtunk. Ez az együttes egy teljesen szétrombolt olvasztókemence maradványa volt. Az első biztosra vehető kohót a 3. kutatóárok végében találtuk. A 3. kutatóárok metszetfalának tanúsága szerint a két halmon álló 2 műhely nem ért össze. A régi műhely szintjén elszórt törmelékek a két domb között ugyanis hiányoztak.
B: Objektumok, tipológia:
Az 1. kohó a II. műhelyhez tartozott a később feltárt kohókkal együtt. Ez a kohó -25 cm mélyen jelentkezett, tehát szinte kilógott a szántásból. A 13 cm széles agyagból készült kemencefalaknak két oldalon csak 25 cm hosszú darabjai maradtak meg. A kormos, alig lemélyített kohófeneket — a tűztér medencéjét —patkóalakban határolta a homokkal erősen soványított, agyagból készített kohófal. A kohó mellnyílását Ny felé alakították ki, előtte lapos munkagödröt találtunk (Á: 120 és 170 cm). E gödör feltöltésében összetört agyag mellfalazatdarabok voltak fúvócsővel. Sok vasérc és kevés salak volt a feltöltésben. A kohó medencéjének fenekén in situ folyósalak feküdt az utolsó olvasztásból. A szabadonálló, magas felépítményű kohó megmaradt alsó részén a belső falfelületen tapasztásnyomok, javítások nyoma látszott, ami a többszöri használatot bizonyítja.
A 2. kohó - 20-25 cm mélyen bukkant elő a 4. árokban. Egy patkóalakú, 7-10 cm vastag, homokkal soványított agyagfal maradt meg ebből a kohóból. Az égett agyagfalazatot 20 cm vastag, sárga agyagtömítés veszi körbe. Az agyagfal külső része pirosra, közepe sárgásbarnára égett, bélése 1 cm vastagságban szürke színű, belül salakos. A kohó fala 20-25 cm-t mélyül az egykori műhelyszint alá, tehát egészen kicsit volt a földbe süllyesztve. A kohó feketére égett medencéje 30 cm átmérőjű, benne zsugorodott, szivacsos kemencesalakot találtunk. A kohó mellnyílása Ny felé nézett. Előtte 90x120 cm-es munkagödör, amely csak 10-20 cm -t mélyedt az egykori szint alá. A gödör feltöltésében többek között egy 20x30 cm-es mellfalazat-töredék feküdt, ép fúvócsővel, belső salakos része volt felfelé. A kemence előtt egy 23x15 cm-es kemencesalakot is találtunk a feltöltésben, több zöld salakkal borított agyagtapasztás, kisebb folyósalak darabkák és néhány ujjlenyomatos agyagtapasztás töredék társaságában. Ez utóbbiak, vörösre égett, (8 x 23 cm-es darab is) lapos példányok, amelyek eredetileg a kohó mellnyílását elfedő mellfalazat szigetelésére, tömítésére, a mellnyílás pereme köré voltak tapasztva. Az említett töredékek a gödör fekete, hamus, faszenes feltöltésében hevertek, 8-10 darab fúvócső és egy 3,5-4 cm vastag római peremes-tégla töredék ugyanitt került elő.
A munkagödör közepén, a kohó előtt egy 20 cm átmérőjű, sekély mélységű lyuk (cölöp helye) volt. A kohó medencéjében, az “U” alakban álló kohófal jobb oldala elé kinyúlva “L” alakú mélyedést figyelhettünk meg. A 7 cm átmérőjű 6-35 cm mély mélyedés valószínűleg akkor keletkezett, mikor az utolsó olvasztásból maradt bucát és salakot a kemence aljáról feszítővassal kiemelték.
A kohó körülötte nagyobb szelvényt nyitottunk, amelyben salak- és törmelékhalmokat tártunk fel. A halmokba jórészt kemencefalak darabjait, mellfalazatokat és fúvócsöveket halmoztak fel az egykori kohászok. A műhely szintjén egy 10 cm vastag, 230 x 300 cm-es területű faszenes folt feketéllett, apró vassalak darabokkal. A folt mellett két nagyobb törmelékkupacot találtunk. Az egyikben töredékesen római tégla is előkerült. A római villa néhány száz méterre, Ny-i irányban található. A későbbiekben további 10-15 lapos, peremes, tetőfedő téglatöredék és néhány kúpcserép darabja is előkerült. Római kerámiatöredék viszont egyetlen darab sem. Egyéb edénytöredék is nagyon kevés jött elő az első ásatási évben, azok is jellegtelenek voltak egy-két darab kivételével. Annál több fúvócsövet találtunk, egyes salakkupacokban tízesével kerültek elő.
A 3. kohót a 2. kohótól délre, 90 cm-re találtuk meg. Mellnyílása keleti irányba, a patak felé nézett. A kohó vörösre és szürkére égett agyagfala jobb oldalán 12 cm, bal oldalán 7,5 cm vastag, legnagyobb belső átmérője alul 43 cm. Belső oldalán jobbról 3,5 cm vastagon salak tapadt a kohófalra, amely 10 cm mélyen a régi szint alatt áll, ugyanakkor felmenő falából is 10 cm maradt meg. A kohó medencéje fekete, kormos, faszenes, nem mélyedt jelentősen a műhelyszint alá. A medencében in situ szivacsos salakot, a kohó előtti munkagödörben legyezőszerűen kifolyt salakot találtunk, amely az utolsó olvasztásból maradt meg (Vö. a Tarjánpusztai 1. kohóval). A mellfalazat aljának középső részén fut ki 60 cm hosszan a salak, amely a 110 x 90 cm-es területű, sekély mélységű munkagödör egész középső részét elfoglalja. A kohó medencéjében, a bal fal mellett a 2. kohóban megfigyelt hosszúkás lemélyedéshez hasonló vályút figyelhettünk meg. A 15 cm mély gödör már áttöri a medence alját, maga nincs kiégve. A bucát kifeszítő szerszám nyoma lehet.
A 3. kohó munkagödrében a kifolyt salak felett egy 49 cm hosszú, 23-30 cm széles, 5 10 cm vastag kohópalást darabot találtunk, amely külső vörös részével felfelé, szürkére égett belső részével lefelé feküdt. Ez a kohó felépítményéhez tartozó darab (egy másik 51 cm hosszú, 8-14 cm széles és 6-9 cm vastag darabbal, amely mellette feküdt) akkor zuhant a munkagödörbe, mikor az apró salakokkal már részben feltöltődött. Tehát a kohót nem rombolták szét azonnal az utolsó olvasztás után. E két jelentős töredék alkalmas arra, hogy segítségükkel a kohó magasságára következtethessünk. A mai felszín felett áll, helyesebben a régi műhelyszint felett: 10 cm + lezuhant kb. 50 cm. Ehhez még hozzáadandó kb. 10 cm-nyi, hiszen tudjuk, hogy a toroknyílásnál a kohó fala 2 cm-nyire vékonyodott s lezuhant darabunknál a legkisebb falvastagság 5-6 cm volt. Így a kohó magasságát 70 cm-ben állapíthatjuk meg.
A kohó mellfala előtt keresztben feküdt egy hosszában elmetszett, csőre emlékeztető, vörösre égett tapasztásdarab. A 30 cm hosszú égett agyag 6-12 cm széles.
A 4. tűzhely talán szintén kohó volt, csak felépítményét teljesen szétrombolták. A fészek alakú, 33-35 cm átmérőjű, feketére égett gödröcske szélét 15 cm széles körben ugyanis vörösre, szürkésfeketére égett sáv keríti. Maga a tűzhelyhez csatlakozó munkagödör is megfelel méreteivel és formájával a kohók előtti gödröknek. A 115 és 70 cm átmérőjű gödörben 3 kisebb mélyedés található. Ezekben feltűnően sok vörös vasérczúzalék volt, ami talán arra utalhat, hogy itt egy ércpörkölő tűzhellyel van dolgunk.
Az 5. árokban, a Tüskés forrás közelében 1971-ben néhány jellegtelen kerámiatöredéket is találtunk. A telep kronológiai állása azonban csak az I/a szelvényben felhalmozott mellfalazatok felszedése után kezdett megvilágosodni.
A mellfalazatok alatt ugyanis erősen soványított szürke, kézzelformált edények darabjai bukkantak elő, amelyek a késő-népvándorláskorra, koraközépkorra utaltak. Ugyanitt néhány vastárgyat is találtunk: csipeszt, lyukasztót, szegeket és egy ráfhúzónak meghatározható, 9 cm hosszú vasszerszámot. Ezek után világossá vált, hogy a telepen a vasat nemcsak előállították, hanem fel is dolgozták. A kohászok mellet kovácsok és talán más mesteremberek (pl. bognárok) is dolgozhattak itt. A kisméretű ráfhúzó és lyukasztó talán a favödrök vasabroncsának felhúzására szolgált. Hiszen éppen ebben a korban élte virágkorát a vasabroncsos favödrök divatja, amit a temetőkben talált nagyszámú favödör is mutat. Egy faragott szarvasagancs darab a mesterek más csoportjára utalhat.
Hogy a munka a föld felszínére épített műhelyben folyt, arra abból a néhány sorban álló, 10-15 cm átmérőjű cölöplyukból is következtethetünk, amelyek éppen az említett vastárgyak lelőhelye mellett kerültek feltárásra. Következő ásatásaink ezt a feltételezést alátámasztották.
1972-ben a Sió (Berek) patak új ásásának túlsó partján 10-20 cm átmérőjű törmelékhalmok között ástunk ki néhány szelvényt. Feltételeztük ugyanis, hogy a műhelyek a törmelékhalmok között álltak s a halmok úgy keletkeztek, hogy a műhelyek mellett a vasolvasztás melléktermékeit felhalmozták.
1. szénégető boksa
1. árkunk É-i végén a patak közelében egy ovális, lapos gödröt tártunk fel. Széle vörösre és barnára égett. Feltöltésében apró vassalak-darabok és fekete faszenes földrétegek váltakoztak. A sok faszén és a gödör 260 és 300 cm-es átmérői alapján feltételezhetjük, hogy leletünk faszénégető boksa volt, amelybe a vassalak már csak másodlagos feltöltésként került. A boksa környékén egyébként is sok faszenet találtunk a műhely egykori szintjén.
72/1.műhely
A korlátozott terjedelmű régészeti kutatás egy cölöplyukrendszer feltárását eredményezte. A változatos méretű cölöplyukak között gödrök és tűzhelyek bukkantak elő. Összesen 37 cölöplyukat és gödröt, valamint 6 tűzhelyet tártunk fel. A cölöplyukak átlag 25 cm mélyek, tetőtartó oszlopok emlékét őrzik a kisebb cölöplyukakkal együtt nagyjából egy patkóalakú műhely/talán csak tetővel fedett oldalak nélküli szint alaprajzát idézik.
72/1. tűzhely
Hossza 45 cm, szélessége 33 cm, csak a déli oldala van pirosra égve, kitapasztva. A tapasztás keleti oldala kifelé, nyugati oldala befelé dől. Alja 6-8 cm vastagon feketére égett. Vassalakot nem találtunk benne. A tűzhely tapasztott oldalához ragadva egy mellfalazatzáró agyagtapasztást találtunk kb. 10 cm vastag fúvócsővel (töredék) felszerelve. Ez arra utal, hogy a tűzhely kemenceszerűen zárt volt, vagy pedig hőfelfogó fújtatótéglát használtak a nyílt tűzön való hevítés hőjével szembeni védelemre, mint az a római korban és a VIII-XII. sz.-ban is szokásos volt. A tűzhelyet és a közelben feltárt cölöplyukakat is kb. 50 cm vastag vörösre égett agyagtapasztás-törmelék borította (kemencék, kohók maradványai). Ezt a szomszédos metszetfalon jól megfigyelhettük, de felületben is kibontakozott. A tűzhelyet egy későbbi cölöplyuk részben átvágta. A tűzhelyet a korábbam megfigyeltekhez hasonlóan kívülről sárga agyaggal szigetelték, ami a déli részén meg is maradt Délről csatlakozik hozzá a 37.,4, és 36. gödör, amelyek tároló és munkagödrök lehettek. A tűzhelytől keletre 50 cm átmérőjű kerek foltban homok volt felhalmozva. Északabbra sárga agyag töltött ki egy 1 méter átmérőjű, 7 cm mély gödröt. Utóbbi közé sok vasérczúzalék keveredett. Nyilvánvaló, hogy a homok és az agyag a kohófalak és a fúvócsövek készítésére volt felhalmozva. Közvetlenül az agyagkupac mellett egy 170 cm átmérőjű, 90-100 cm mély agyagbánya-gödröt is feltártunk: 31. számú gödör. Mivel folyósalakot a tűzhely környékén nem találtunk, az 1. tűzhelyet ércelőkészítő, vagy újraizzító tűzhelynek kell tartanunk. A 4. gödör mellett, a tűzhely közelében talált kis vasérc kupac is erre utalhat.
72/2. tűzhely
Az előbbi tűzhelytől északkelet felé, négy méterre található. ovális, 23 és 26 cm átmérőjű, gömbhéjszelet formájú, vörösre égett gödör, amely 14 cm-t mélyed a régi műhelyszint alá. Széle keményre égett agyagtapasztás, amely 6-10 cm vastag, alján egy vassalakot találtunk, amely jellegét nézve a kemencesalakok tömörebb (nem szivacsos) szerkezetű darabjai közé tartozik. A tűzhelytől északra 80 cm átmérőjű lapos gödör, benne római peremestégla darabja hevert. Ez a 15. számmal jelölt munkagödör a tűzhellyel együtt funkcionálhatott. A tűzhelytől délre, 3-4 cm vastagságban, helyenként 7-8 cm vastagságban szervesanyag korhadékot figyeltünk meg. Fára és bőrre utaló barnás, világosszürkés réteg volt ez, amelynek három szögalakú formájából arra következtethetünk, hogy egy bőr-faszerkezetű kovácsfújtatót dobtak el és hagyták itt. H: 70 cm, Sz: 50 cm. Formája a körtealakú kovácsfújtatókra emlékeztet. Valószínű, hogy a 2. tűzhely sem vasolvasztó kohó volt. Kovácstűzhely lehetett.
72/3. tűzhely
A 2. tűzhelytől északkeletre, 1,5 méternyire került elő egy piskóta alakú, 92 cm hosszú, 31 és 34 cm átmérőjű tűzhely, melynek középső, elkeskenyedő része 20 cm átmérőjű. A tűzhely északi része volt a tulajdonképpeni tűztér. Ennek alsó méretei: Á: 25-29 cm. Alja szürkésfeketére égett, kemény, in situ megfigyelhető folyósalakkal. Az északi részt 12 cm széles, fekete sáv keretezi, amely hasonlóképpen kevésbé átégett. A kemence felmenő agyagfala, amely alul 12 cm széles volt, pontosan ezen a sávon állhatott, az égés közbeni oxigénszegénység következtében maradt ez a sáv fekete. Az északi rész felett egy 53 cm külső átmérőjű kúp, vagy csonkakúp alakú agyagfelépítményt tehát joggal rekonstruálhattuk. A piskótaalak déli részének belső átmérője néhány centiméterrel nagyobb az északinál. A déli rész keleti felét vörösvasérc-zúzalék töltötte ki 1-3 cm vastag rétegben. A zúzalék tetejére és közé folyt az északi részből a vassalak. A déli rész nyugati fele erősen kiégett egész 9 cm-es mélységben. Itt helyenként szürkére égett agyag, helyenként homokkal soványított vörösre égett agyag figyelhető meg. Újraizzító kohó lehetett. Mellette 60 cm átmérőjű agyagos folt, egy agyaghalom nyoma, rajta elsalakosodott fúvócsővel. Közelében egy sekély mélyedés (24. számú).
72/4. tűzhely
Az előbbitől fél méternyire észak felé találtunk egy körtealakú tűzhelyet, amely formájában különbözött a 1-3. tűzhelyektől. Ugyanakkor mélyebb is volt a fentieknél és felépítményének nyomai nem maradtak meg. Szabad kovácstűzhely lehetett, amelyet 19 cm-re a földbe mélyesztettek. H: 50 cm, Sz: 33 cm. A tűzhely alja nyugat felé lejt, alja feketére, keményre égett. Alsó átmérői: 25 és 14 cm. Úgy tűnik, hogy másodlagosan használták fel azokat a vörösre égett agyagdarabokat, amelyekkel a tűzhelygödör falát kibélelték. Helyenként összetapasztották. Alján vassalakot nem találtunk.
72/5. tűzhely
A fentiektől 5 méternyire tártuk fel egy különálló kutatószelvényben (III.) azt az 50 cm hosszú, 33 cm széles, ovális tüzelőgödröt, amelynek alja 6-8 cm vastagon feketére égett. A tűzhely szélét 5-10 cm széles, fekete sáv keríti, amelybe másodlagosan felhasznált, vörösre égett agyag-tapasztástöredéket is megfigyelhettünk. A tűzhely a műhely északnyugati sarkától 10 cm-re található, kívül. Mellette egy 100 cm átmérőjű (27. számú) gödör, a tűzhelyhez tartozó munkagödör lehetett. Itt sem olvasztókohóval van dolgunk, hanem olyan tűzhellyel, amelyben a vas újraizzítását végezhették.
75/6. tűzhely
Kerek, belül 20 cm átmérőjű tüzelőhely. ÉNy-i széle 7 cm szélességben és 22 cm hosszan pirosra égett, egyébként 15-16 cm szélességben körben feketére égett. Ebből arra következtethetünk, hogy egy olyan kúp alakú kis kemence volt, melynek északnyugaton volt a szájnyílása. Az egész belső tüzelőteret egy gömbszelet formájú tömör salakdarab foglalja el. Ebből a salaktömbből két pálcaalakú salaknyúlvány nyúlik ki a pirosra égett falszakasz alatt, a felszíntől 4 cm mélységben. A salaknyúlványok 1 cm átmérőjűek és egymástól 12 cm távolságban találhatóak. Hosszuk eléri a 20 cm-t, kifelé kissé ferdén lefelé tartanak. A tűzhely falán még az olvasztás megkezdése előtt, talán a jobb levegőzés céljából vékony vesszőkkel szúrták ki e salakcsapok járatait. Meg kell jegyeznünk, hogy a külföldi kohászatrégészeti irodalom sem ismertet hasonló salakfolyásokat. Az 1975. évi kismartoni régészeti konferencián a bemutatott hazai leletanyagból a 6. tűzhelyet tartották az egyik megvitatásra méltó leletnek a szakemberek. A két salakcsap nyilván a tűzhely különös rendeltetésével is összefügg. Az is valószínű, hogy e kis kohóban nem a vasnak ércből történő előállítása, hanem a már nyert vasbuca finomítása, újraizzítása folyhatott.
A patkóalakú 72/1. műhely 7 m hosszú, szélesebb végén 6 m széles volt. A tűzhelyek a műhely szélén, vagy kívül, közvetlenül a műhely széle mellett találhatóak. A műhely belsejében, a szint alatt a faszén és a vasérc tárolása folyhatott. A rétegviszonyok nem árulták el azt, hogy a cölöplyukak mind egykorúak-e. A cölöplyukak mindegyike a vastag kemencetöredék-halom alatt indul. Tehát nem a műhelyt építették a halom tetejére, hanem a műhely használaton kívül került cölöplyukaira és azok feltöltésébe utólag került a salak és a kemencetöredék, a közelben működő műhelyek melléktermékeként. Ugyanakkor azt is megállapíthattuk, hogy a műhelyhez tartózó 4. és 5. tűzhelyek medencéjének bélését részben korábbi összeomlott kemencék darabjai képezik másodlagos felhasználásban. Tehát a műhely nem az első és nem is az utolsó szintet képviseli a telep életében, relatív kronológiai szempontból. Előtte is, utána is álltak itt műhelyek. Ezt a tényt a telep kiterjedésével (felszíni salaknyomok) összevetve megállapíthatjuk, hogy évtizedekig folyhatott itt vaskohászati és feldolgozó tevékenység.
1973-ban előző évi szelvényrendszerünkkel párhuzamosan, attól kelet felé 25 méterre tűztük ki kutatószelvényeinket. Első leleteink a feltört rét alatt közvetlenül jelentkező, darabokra tört mellfalazatok voltak, közelükben a kifolyt salak (in situ), ami egy vasolvasztó műhelyre utalt. Ennek azonban a későbbiekben minden nyomát eltüntették. Egy-két kemencetöredék és egy sikertelen olvasztásból maradt, ovális formájú vassalak is ott hevert, amelynek átmérője a kemencefenék méreteit mutatja: Á: 33 és 25 cm. Mellette egy kerek, gömbszelet formájú salak is előkerült 23 és 28 cm-es átmérőkkel. A 73/II. szelvényben is az 1. ásónyom után jelentkeztek a nagy salakdarabok. Itt a gömbszelet forma általános volt. Közöttük nehezen folyt folyósalak gyakran került elő. A felső, vastagabb folyású salakrész a kohóban uralkodó nagyobb hőmérsékletre utal. A salak alakjának vékony folyásra utaló kis átmérőjű hurkaiból kisebb hőmérsékletre következtethetünk. Azok a folyósalakok, amelyeknek felülete tükörszerűen sima, a nagy olvasztási hőmérsékletre utalnak. Néhány cipó-formájú kemencesalak is előkerült. E salakos réteg alatt jelentkezett egy karólyukakkal határolt lapos mélyedés
Faszéntárló építmény. Amint a rétegviszonyokból kiderül, a 350 és 250 cm átmérőjű, max. 30 cm mély gödör a telep korábbi, talán első periódusához tartozott. Felette egy nagyobb törmelék- és salakhalom terpeszkedett. E salakhalomba pedig még későbbi karólyukak mélyedtek. Gödrünk alja középen 230 cm átmérőjű kerek foltban agyaggal tapasztott. A sárga agyag helyenként barnára és vörösre égett. Az ovális mélyedéshez északkeleti részen félkör alakú, bejáratszerű mélyedés csatalakozott, körben a gödör szélén közel 100 karólyuk volt. Az 5-8 cm átmérőjű kerek karólyukak 4-5-ös “sorban”, rendszertelenül helyezkedtek el, 70-80 cm széles sávot képezve, részben a gödrön belül, részben azon kívül találhatók. A tapasztott középső részen nem volt karólyuk. A peremen megfigyelhető karólyukak befelé ferdültek, tehát kunyhó állhatott itt.
Feltételezhető, hogy e kunyhó alapja eredetileg egy faszénégető boksa gödre volt, közepe ezért égett meg. Néprajzi párhuzamokból ismerjük, hogy a boksa alját elegyengették, ledöngölték égetés előtt, hogy a levegőtől a boksa belsejét elszigetelhessék. Ugyanakkor a karólyukak egy része is arra utalhat, hogy a boksát felépítése után karókkal körbeszurkálták, hogy szét ne csússzék. Ezek szerint ez lenne a 2. nemeskéri boksa helye. Az ÉK-i oldalon a bejáratszerű lemélyedésből, a sok faszénből következtethetünk arra, hogy a régi boksa-helyet száraz volta miatt faszéntároló kunyhónak használták fel. Hasonló gazdasági épületek a Nyugat-dunántúlon még a középkorban is használatban voltak. Csalog J. Vörsön tárt fel egy ovális, karólyukakkal szegélyezett, bejárattal ellátott gödröt, az egykori falu templomától (Máriaasszonysziget) 35 méternyire. A 1,90-2,60 m átmérőjű gödör XIII-XIV. századra datálható és a nemeskérinek egyik legjobb analógiája. Kúpalakú pásztor-kunyhóink ősiségéről korábban megemlékeztünk a tarjánpusztai 1. gödörrel kapcsolatban. Faszéntároló kunyhónk a 73/2. gödör sz. alatt szerepel a dokumentációban.
3. boksa, 73/1. gödör Csak részben került feltárásra az előbbitől 4 méterre, észak felé. Az 1. árokban jelentkezett 320 cm hosszú, sekély mélységű beásásként. Széle 170 cm hosszan, 20 cm szélesen agyaggal tapasztott, részben vörösre égett. Feltöltésében csak néhány kisebb vassalakot találtunk.
4. boksa, 73/3. gödör Az előbbitől É felé 3 méterre. Az első árok éppen középen metszette át a gödröt, így keleti fele az V. szelvényben, nyugati fele a VI. szelvényben került feltárásra. Az enyhén kiégett szélű gödör 15-20 cm mély, kerek formájú, átmérője 250 cm. Faszénégető boksa lehetett. Utólag egy műhely nagy cölöplyukai törték át. Feltöltődésében kevés faszén, vassalak és kemencetöredékek voltak.
5. szénégető boksa: A 4. szénégető boksától 7 méterre ÉNy felé tártuk fel a VII. szelvényben. 270 cm átmérőjű, 15-20 cm mély, enyhén kiégett aljú mélyedés, amelynek feltöltésében elég sok faszén, vasérczúzalék került elő. A szelvény metszetfalain jól látszik, hogy a boksa helyét egy nagy törmelékhalom (salak, kemencetöredékek, fúvócső) borítja. A salakhalmot a boksa melletti műhely melléktermékeiből halmozták fel.
73/1. műhely: Az V. és a VI. szelvényben közel 200 cölöp- és karólyukat tártunk fel. Ezek kovácsműhelyek felépítményéhez tartoztak. Az V. szelvényben tűzhely nem került elő, a 18 m2-nyi területen a karólyukak egy szabálytalan formájú gödröt határolnak. Az össze-vissza leszurkált karók nyomai között rendszert felismerni nagyon nehéz. Egy enyhén égett, 100 cm átmérőjű agyag-homok kupac helye arra utalhat, hogy itt a fúvócsövek, esetleg kemencefalazatok készítése történhetett. A homokkal erősen soványított agyagból készült csöveket és fújtatótéglákat nyílt tűz közelében szikkaszthatták (erre utalhat az enyhén átégett folt). A karólyukaknak csak szélső sorai képezhették a műhely falát, valószínűleg nád vagy vesszőfonatú falat tartva. A műhelyben beljebb található karólyukak egy része is a fúvócső készítés emléke lehet. A csöveket ugyanis 3-4 cm átmérőjű karókra formázva készítették. A csövek belsejének simasága mindenesetre erre utal. A megszikkadt agyagcsöveket aztán leemelték a karókról és felhasználhatták. A műhely szélén feltárt nagyobb cölöplyukak 40-50 cm mélységűek. Ezek nyilván a tetőzetet tartották. Mivel a műhely szélessége 4, hossza 5-6 méter körül volt, közbülső alátámasztásra is szükség volt. Ennek emlékei a műhely belsejében található cölöplyukak. A műhely belső szintje csak néhány centiméter mélyedt a korabeli külső szint alá, ami az V. szelvény metszetfalain is jól látszik. A műhely elhagyása után salak-halom került fölé. E salak-halomban több olyan vonalkötegsávos, ívesen kihajló peremű, barna és szürke öblös fazék darabjait találtuk, amelyek kormeghatározásra alkalmasabbak a korábbi töredékeknél. E darabok párhuzamait Sopronkőhida IX. sz.-i temetőjéből ismerjük. Ugyanitt sertés és baromfi csontok mellett egy félkész vasdarabot is találtunk, amely valószínűleg egy szállításra előkészített vasrúdból tört le.
73/2. műhely: Közvetlenül az első mellett. Talán össze is volt építve a két műhely. A 2. műhelyt nem tárhattuk fel egészen, csak három oldalát (egyet teljes hosszában: 5 m). Irányukat tekintve azonban ezeket is meghatároztuk a VI. szelvényben.
A mai szinttől számítva 75-80 cm mélyen értük el a régi szintet, ez alá még 20-25 cm-t mélyedt a műhely szintje. A sarkok közelében álltak a 40-60 cm mélyre leásott vaskos cölöpök, amelyek a tetőzetet tartották. Közöttük, a “műhelygödör” szélén körben 5-6 cm átmérőjű, 8-10 cm mély karólyukak és kisebb cölöplyukak sorakoztak. A műhely tehát teljesen körben megépített volt. A VIII. szelvényben 6 tűzhelyet tártunk fel, közülük azonban az első korábbinak tűnik a 73/2. Műhelynél, annak tetőzetét tartó 5. számú cölöplyuk ugyanis részben vágja. A műhely feletti feltöltés szürke föld, amelyet alig tarkít néhány vassalak és kemencefal töredék, a VI. szelvény metszetfalai körben ezt az egységes képet mutatják, csak az 50-60 cm vastag szürke földréteg fedi be a műhelyt. Ebből arra következtethetünk, hogy a szűkebb környéken ez a műhely működött az utolsó periódusban. Ennek melléktermékeit halmozták fel részben a 73/1. műhely fölé, a 4. boksa (73/3. gödör) fölé és az 5. boksa fölé is, amelyek között a műhely elhelyezkedik. Feltehető tehát, hogy a műhelyen belüli 4. tűzhely és egy kohó egyazon időben működött. Az első tűzhelyről már említettük, hogy korábbi.
73/1. tűzhely: Kívül 40, belül 15 cm átmérőjű, szürkére égett kerek tűzhely. Alig néhány centimétert mélyed a régi szint alá. Széle körben pirosra égett.
73/2. tűzhely: A műhely délkeleti sarka közelében 30 cm átmérőjű kerek tűzhelyet tártunk fel, amely csak néhány centiméter mélyed a műhelyszint alá. Szürkére és pirosra égett agyaggal tapasztva. Alján vassalak volt (zsugorsalak). Kovácstűzhely lehetett.
73/3. tűzhely: Közvetlen az előbbi mellett egy ovális, pirosra és szürkére égett, kis mélységű tűzhely került elő, alján kis szivacsos vassalakkal. Á: 30-40 cm. Nyugati részéhez 40 cm átmérőjű kerekded, lapos mélyedés csatlakozott, amely alul szürkéskékre égett. A tűzhely és égett előtere együtt piskóta alakú.
73/4. tűzhely: Az előbbitől 50 centiméternyire É felé tártuk fel egy 40 cm átmérőjű, 10 cm mély gödröt, melynek alja és északi oldala kékesszürkére, déli fele pirosra égett. Alján szivacsos salak volt. Kovácstűzhely lehetett.
73/5. tűzhely, vasolvasztó kohó: A műhely északkeleti sarkának közelben tártuk fel a patkóalakú kohót, amely formájában az 1971/1-3. kohókra emlékeztet. Ennek a kohónak azonban nem medencealakú kormos alja van, hanem kemény, szürkére égett és a kemenceszáj felé egyenletesen lejtő, csak a száj közelében van kis küszöbszerű kiemelkedése. A kohó belső átmérője 35 cm. Fala 15 cm vastag, kívül pirosra, belül szürkére égett agyag. A kohó előtti munkagödör kis mélységű, 230 cm átmérőjű mélyedés, amelynek északi és céli felében volt salakkifolyás. A salak tehát nem a gödör közepére folyt, mint a 71/3. kohó esetében láttuk. A salakkifolyások helyén a gödör alja kékesszürkére, szélein pirosra égett. A déli salakkifolyás kisebb, az északi nagyobb méretű volt. Ebben in situ folyósalakot tártunk fel. Az egyenletes folyású salak, a kohóban uralkodó magas hőmérsékletre utal. A közelben talált egyik kemencetöredék a tűzállósági vizsgálatok szerint 1435 oC-on égett ki. Az északi salakkifolyás körül sok vaszúzalékot figyelhettünk meg. Nyilvánvalóan az érc és a kifolyt salak újbóli beolvasztásával újabb vasmennyiséget nyerhettek.
A 73/5. kohó falrészéhez tapasztva egy 50 cm hosszú, 8 cm széles agyaghasábot találtunk. A hasáb egyik oldalát homorúan képezték ki. Maga a hasáb enyhe ívvel hajlik, belső, homorú oldala piros, külső része szürkére égett. Hasonló darabot a 71/3. kohónál már leírtunk. Ott a kohó mellnyílása előtt keresztben feküdt az agyaghasáb, homorú oldalával kifelé. Kérdés, hogy mi lehetett ezen agyaghasábok szerepe az olvasztás folyamatában és, hogy eredeti helyzetükben találtuk-e ezeket. Jelenlegi kutatásunk szerint csak a másodi kérdésre próbálhatunk válaszolni, s ezzel talán az első kérdést is megválaszoljuk.
Ha a 73/5. kohónál feltételezzük, hogy eredeti helyzetben áll az agyaghasáb, akkor fel kell tételeznünk azt is, hogy egy hasonló darab a mellnyílás másik oldalán is állott az előbbivel párhuzamosan, homorú felével befelé, s így a fújtatásban volt valami szerepük. E feltevésnek ellentmond, hogy a külső, szürkére égett részek nyilván nagyobb hőhatásnak voltak kitéve, mint a pirosra égett belső felületek. Ez pedig elképzelhetetlen. Így tehát a 71/3. kohóhoz tartozó darabot kell eredetibb helyzetben megmaradtnak tekinteni. Ezek szerint a homorú oldal kifelé állott. Az agyaghasáb belső, szürkére égett felével ívesen simult a kohó alsó részéhez a mellnyílás alján. Alatta helyezkedett el a salakcsapoló nyílás, felette a fújtatótégla (mellfalazat) a fúvócsővel. Így az agyaghasáb a mellfalazatot is tartotta.
A 73/5. kohó mellett tehát elfordított helyzetben maradt meg az agyaghasáb. Így 25. rajzunk (73/5.) elméletileg rekonstruált fújtatóberendezés tartozékai csak mint másodlagos lehetőségek jöhetnek számításba.
73/6. tűzhely: Az ovális alakú, 35-40 cm átmérőjű, kb. 10-15 cm mély égett oldalú és aljú gödör-tűzhely a VII. szelvényben, a 2. műhelyen kívül. A vörösre és kékesszürkére égett nyílt tűzhelyen néhány kisebb vassalakdarab is előkerült. Kovácstűzhely lehetett.
73/7. tűzhely: A műhely keleti széle mellett vassalakokkal másodlagosan körülrakva helyezkedett el. Itt a műhely fala mellett 220 cm hosszan, 50 cm szélesen 5-10 cm vastag salakréteg hevert. A salakréteg északi végén egy kisebb vasérckupac, déli végén egy homokos, agyagos folt látszott. A 7. tűzhelyet régi kemencék kiégett agyagdarabjait másodlagosan felhasználva építették meg, úgy, hogy a 20 cm átmérőjű kis gödröt ezekkel kibélelték. A szürkéskékre és pirosra égett oldalú 73/7. gödör kovácstűzhely lehetett.
73/8. tűzhely: A 2. műhelytől északra, másfél méternyire, a VII. szelvény szélén tártuk fel azt az 50 cm átmérőjű, 10 cm mély gödröt, amelyben a 195-196. karólyukak is elhelyezkednek. A gödör alja enyhén barnára égett. Benne sok vasérczúzalékot és egy salakdarabot találtunk. Ércpörkölő gödör lehetett, mellette egy kisebb gödörben sok apró vasércdarabot találtunk.
73/9. tűzhely: Az előbbitől másfél méternyire egy 2 m hosszú, átlag 50-80 cm széles, szabálytalan formájú gödröt tártunk fel, amely tulajdonképpen négy egymásba ásott ovális gödörből alakult ki. A gödör -30 cm mély É-i ovális lemélyítésében sárga agyagszigetelést figyelhettünk meg, amely víztároló gödörre utal. A K-i rész hosszabb sávban szintén tapasztott. Tapasztott, de enyhén ki is égett a gödör északi részén egy keskeny sáv. A gödörkomplexum közepén -35 cm mélységben másodlagosan felhasznált kemencetöredékekből egy 20 cm belső átmérőjű tűzhely volt kialakítva. Benne egy zsugorsalak. Kovácstűzhely lehetett. A gödröt mindkét oldalán karólyukak sokasága kísérte. Ezek azonban nem mind egy periódusba tartozhattak.
73/10. tűzhely: A 8. és 6. tűzhelyek között, azoktól egyenlő távolságra helyezkedett el. Hogy nem az utolsó periódushoz tartozott, arra világosan utal az a tény, hogy munkagödrét egy nagyobb gödör és a 197. cölöplyuk metszi. A kívül pirosra, alul kékesszürkére égett 30 cm átmérőjű tűzhely nyílt kovácstűzhely lehetett. Medencéje gömbszelet formájú.
A VII. szelvény metszetfalán nagyon jól megfigyelhető, hogy a telepnek ezen a pontján relatív kronológiai szempontból legkorábbi objektuma a faszénégető boksa volt. Ennek oldalán műhelyek cölöplyukai mélyednek, mellette tűzhelyeket építettek. Harmadik periódusként felfogható a salak halom, amely a már elhagyott műhelyek helyére újabb műhelyekből került. A 4. periódust azok a gödrök és cölöplyukak képezik, amelyek már a salak halomba is belevágnak.
C: Nemeskéren a Felsőpulyai medence vasércbázisának körzetéből származó érceket használtak, ezek töredékei a kohók mellett nagy számban kerültek elő. Kisházi Péter ásványkőzettani- és Vastagh Gábor kémiai vizsgálatokkal analizálta a mintákat (érc és salak). Török Béla scanning mikroszkópikus metallográfiai vizsgálatokat végzett a nemeskéri anyagon is. Folyó- és zsugorsalak; gázbuborékos. Kémiai vizsgálata: Fe (mért):44,57; FeO: 42,77; Fe2O3: 16,32; SiO2: 25,86; CaO: 5,36; MnO: 1,90; MgO: 2,27; Al2O3: 4,79; C: 0,066; S: 0,028; folyósalak valószínűleg a kifolyónyílás alakját felvéve. Erősen szivacsos szerkezettel. Mikroszkópos szerkezet, metallográfiai vizsg.: üregek, repedések, FeO -területek, vékony Fayalit hálóval átszőve. A diagram szinte kizárólag FeO -t mutat. Valamint kemencesalak.
A kohók mellett sok vasérc: hematit, limonit.. 3db érc vizsgálati eredményei (Vastagh): Fe2O3: 34,54%; 55,05%; és 41,48%.
Salak vizsgálat: a salak a kifolyónyílás alakját felvéve dermedt meg, alsó részébe a kemence aljáról származó kőszemcsék ágyazódtak. “A kisebb darabok felszínén a tömördi salakhoz hasonló, szőlőfürt szerű folyás látható, belsejük viszont szivacsosabb. A kisebb nagyításon jól láthatóak az üregek és a repedések. Erősebb nagyításban sok helyen szinte csak vasoxidos területeket találtunk, ahol a szürkébb rész nagyobb oxigéntartalmú vasoxid. Fayalit csak vékony sávokban jelenik meg, mintegy átszőve a vasoxidos részeket. A többi alkotó valószínűleg helyi dúsulásokban fordul elő”. (Török Béla )

Nemeskéri minták/Samples Kémiai összetevők/Chemical components, wt% Bázikusság/Basicity
Fe FeO Fe2O3 SiO2 Al2O3 CaO MgO MnO CaO/SiO2
Vassalak/ Iron slag
from Nemeskér 36,96 44,61 3,27 30,49 7,88 3,82 1,27 2,63 0,12
Vassalak/ Iron slag
from Nemeskér 44,57 42,77 16,19 25,86 4,79 5,36 2,27 1,90 0,21

Vassalak: folyósalak és szivacsos kemencesalak. Salak vizsgálat: - Ásványos összetétel: fayalit, hercinit, wüstit, kvarc, kalcit, csillám, földpát. Illetve másik töredék vizsgálata: fayalit, kvarc, leucit, wüstit, hercinit, monticelllit, plagioklász, kalcit, csillám, goethit, megnetit, maghemit, lepidokrokit, földpát-kalcit. (Kisházi Péter).
Makrominősítés: Féllencse alakú lerakódás. A lencse-felület hamuszürke, a lapos felület szürkésbarna színű. Ezen a felületrészen a részleges megfolyósodás nyomai ismerhetők fel. Helyenként puhább, könnyen porló lencsék is találhatók benne. Törete fémes csillogású, megtűzdelve hólyagokkal. Nagy fajsúlyú anyagnak tűnik. (Claus - Remport , OMBKE).
Sűrűség: 2,6 g/cm3 (Kosztrabszki - Remport)
Olvadáspont: 1150 °C ?
Összetétel: FeO= 38,02%; MnO= 1,62%; SiO2= 36,71%; CaO= 4,51%; P2O5= 0,379%. ?
A szövetelem: 30%
B szövetelem: 60%
C szövetelem: 10% - 5% dendrit + 5% entektikum
D: IX-X. sz.
Fúvók agyagból. A nemeskéri csövek általában jobb megmunkálásúak, mint a tarjánpusztaiak, bár kétségtelenül azonos technikával készültek. Az avar korban használt robosztus típusú, durva megformálású csövek előfordulása Nemeskéren ritka. De a 2. kohó előterében találtunk ilyent is. A nemeskéri fúvócsövek típusai: a 16-17 cm hosszú, szélesebb végén 9 cm átmérőjű tölcséres, keskenyebb végén 4-5 cm átmérőjű salakos, és a másik típus: 8-10 cm hosszú, 5-6 cm külső átmérőjű. Az utóbbi nagyobb számban került elő. A hosszabb típusból csak néhány darabot találtunk. Egy 18 cm hosszú, finomabban megmunkált agyagcső tölcséres vége ellaposodik (Á: 5,5 és 4 cm), ez esetleg fúvócső befogadására készült, feltehető azonban, hogy a formázáskor a műhely színtjére helyezett lágy agyag horpadt be, vagyis a lapos aljú csőforma nem tudatos alakítás eredménye. Megfigyelhettünk egy harmadik, 7-8 cm hosszú, tölcséres végén 7-8 cm széles, tölcséres fúvótípust is, amiből csak kevés példányt találtunk. Kemence mellfalazatok: A 3 féle típusú, nagy számú fúvócső mintegyike egy átlagosan 5-5 cm vastag agyagfalba ferdén beépítve funkcionált. 3-7 cm-t lógott be (elsalakosodott) végük a kohóba.
A fúvók pontosabb kormeghatározásra egyelőre éppúgy alkalmatlanok, mint a nagyszámú állatcsont, amely a műhelyben előkerült. Háziállatok és szarvasok maradványai, amelyeket az étkező kovácsok dobáltak szerteszét.
Kovácsszerszámok: Lyukasztó, kis üllő mozgatható szorító taggal. Fenőkövek: Négyszögletes, hasáb alakú, erősen kopott fenőkő töredékek. Vaskés: A 72/1. árokban, a salakos rétegben, a késői periódus egyik kovácsműhelye közelében egy 15 cm hosszú vaskés került napvilágra, mely típusában a tarjánpusztaira. A kés metallográfiai vizsgálata alapján nem a XI-XII.sz.-ból már általánosan ismert szövetszerkezetet mutatja (acél- és vaslemezek összekovácsolása), hanem helyi utólagos hőkezelést, a vágó él szenesítésével, mint az iváni kohók mellett talált kés metallográfiai szövetén is megfigyelhető volt . Ez a késő avarkori kovácsolási technika itteni alkalmazására enged következtetni.
Edénytöredékek. A salakhalomban és a műhelyben talált apró kerámiatöredékek részben kézi korongon készültek, részben kézzel formált szürke, vörös, soványított fazekakból származnak. A jellegtelen díszítetlen darabok mellett hullámkötegsávos példányok is előkerültek.
D: A régészeti datálás: A nemeskéri műhelyek és kohók teljesen más képet mutatnak, mint az Árpád-korból ismertek. Keltezésük az ásatás első időszakában nehézségekbe ütközött, mert jellegzetes kerámiatöredékek, csak a 2. ásatási időszakban kerültek felszínre. Az nyilvánvaló volt, hogy a római korra nem datálhatjuk a telepet, a közeli római villa és a kohók mellett szórványosan előforduló tegula- és imbrex-töredékek ellenére, mivel egyéb római kerámia, vagy lelet nem került elő.
Kerámiatöredékek alapján IX. századinak kelteztük az ipartelepet. Nyitva kell azonban hagyni annak lehetőségét, hogy a telepnek korábbi, avarkori előzménye is lehet. A IX. sz.-ra datálható cserepek mind a műhelyszinteken, mind a salakhalmokban előfordulnak. Ez a kormeghatározás a viszonylag kevés kerámialelet miatt csak feltételes lehet, de a bajorországi példákat és a közeli sopronkőhidai IX. sz.-i temető kerámiáit ismerve joggal vonhattunk analógiákat. A salakhalmokban előforduló római tégladarabok a közeli villából szintén inkább a korai középkornak arra a periódusára engednek következtetni, mikor a római villák romokban, de még álltak.. A felszíni kovácsműhelyek Karoling kori, bajorországi cölöpszerkezetes házak alaprazi formáit idézik . A westfáliai Warendorf VIII. sz.i, szász telepének szélén hasonló faéépítmény szolgált kovácsműhely céljára .
A C14 kormeghatározás (HERTELENDI Ede, ATOMKI, Debrecen) 1199+60 Bp-kort adott, amely naptári években az 1 konfidencia szinten 718-740 A.D., 766-892 A.D., 860-868 A.D., 870-990 A.D., illetve a 2. konfidencia szinten 654-724, 734-770, 682-958 A.D. közé esik. Tehát a nemeskéri kohótelep még a VIII. században megkezdhette működését, majd az egyik karoling-kori birtokszervezet szolgáltató ipartelepe lehetett, az "Inter Sabariam et Carnuntum " telepített avarok lakta területen. A telep feltehetően a honfoglalásig működött, mivel azonban a Kér törzsbelieket ide telepítették, nem zárható ki, sőt joggal feltételezhető hogy a fegyveres felügyelet mellett a kohókat még tovább is üzemeltették a honfoglalás után, aminek feltételezését a 2. konfidencia szinten vett radiocarbon adat is megengedi. Árpád-kori kerámia leletek nem ismertek a salakhalmokból.
 GÖMÖRI J.: RégFüz 26. (1973) 74-75., GÖMÖRI J.: RégFüz 27 (1974) 65-66., GÖMÖRI: Arrabona 19-20 (1977-78) 140-158., VASTAGH G.: Adatok a késő avar kori vaskohászat ismeretéhez. U.o.159-162., KISHÁZI P.: Megjegyzések a Ny-Dunántúli régi vaskohászati leletek ...röntgendiffraktométeres vizsgálatáról U.o. 169-175. (?)".

Irodalom: 

Gömöri János: Nemeskér-Tüskés rét. Régészeti Füzetek 25. - 61. - 1972

Szerző: 
Gömöri János
Publikáció címe: 
Nemeskér-Tüskés rét. Régészeti Füzetek 25.
Oldalszám: 
61.
Kiadás éve: 
1972

Gömöri János: Frühmittelalterliche Eisenschmelzöfen von Tarjánpuszta und Nemeskér, Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest, 32. - 1980 - 317-345.

Szerző: 
Gömöri János
Publikáció címe: 
Frühmittelalterliche Eisenschmelzöfen von Tarjánpuszta und Nemeskér, Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Budapest, 32.
Oldalszám: 
317-345.
Kiadás éve: 
1980

Gömöri János: The Hungarian Bloomeries. in: Archaeometallurgy of Iron 1967-1987. (R. Pleiner ed.) Symposium Liblice 1987, Prague - 125-138. - 1989

Szerző: 
Gömöri János
Publikáció címe: 
The Hungarian Bloomeries. in: Archaeometallurgy of Iron 1967-1987. (R. Pleiner ed.) Symposium Liblice 1987, Prague
Oldalszám: 
125-138.
Kiadás éve: 
1989

Gömöri János: Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék Győr-Sopron megyei lelőhelyeinek kutatásáról Arrabona 19-20. - 109-158. - 1978

Szerző: 
Gömöri János
Publikáció címe: 
Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék Győr-Sopron megyei lelőhelyeinek kutatásáról Arrabona 19-20.
Oldalszám: 
109-158.
Kiadás éve: 
1978

Honlapunk böngészésével hozzájárul ahhoz, hogy sütiket használjunk.×

mta veab iparrégészeti munkabizottságwahavi honlaptervezésdrupal